2010. április 21., szerda

Az arcbőrrel kapcsolatos kellemetlenségek

Tetőtől talpig szép...

      A természet olykor bőkezűbb, és egyesek arcát harmonikusabb vonásokkal, testét szoborszerű vonalakkal ruházza fel. De még ebben az esetben is tökéletesíteni kell a szépséget értelemmel, és tartósítani, hogy az évek ne csonkítsák meg. Ha pedig máskor a természet kevésbé volt kegyes, ez se fegyverezzen le. Ellenkezőleg: meg kell tanulnunk gondos ápolással helyettesíteni azt, ami hiányzik. A jól ápolt nő vonzóbb és a társadalomban is jobban megbecsülik, mint azt, aki szép ugyan, de elhanyagolja külsejét. Lényegében saját magunk gondozása egyúttal udvariassági gesztus is, tiszteletadás embertársaink irányában, azt bizonyítva: nem engedjük meg magunknak, hogy akárhogyan jelenjünk meg közöttük.
      Amint láttuk, az évszázadok folyamán a nők egész kozmetikai fegyvertárat teremtettek, hogy szépségüket megőrizzék és tökéletesítsék. A számos eljárás közül, amelyek sok asszony-nemzedék becsülését nyerték el, olvasóink részére azokat ismertetjük, amelyek teljes egészükben vagy részben azoknak a kozmetikai szereknek a jótékony hatására vannak alapozva, amelyeket rügyekből és gyümölcsökből, levelekből és virágokból vagy zöldségfélékből állítanak elő.
      Ezek mindnyájunk rendelkezésére állanak, nem költségesek, s legtöbbjüket alkalmazni is könnyű.

Az arcbőr
„A paraj és a póréhagyma megszépíti az arcot.”
(Francia közmondás)

      Nem kétséges, hogy az arc - mint egyébként az egész test - fiatalságát a vonalak és körvonalak határozottsága, biztonsága adja meg. Tehát ne szalasszuk el a fülünk mellett a folyóiratok, napilapok vagy könyvek biztatásait, hogy naponta tornásszunk és járkáljunk. Számunkra azonban elsősorban az arcbőr kérdése vár megoldásra, amelyet a költők megénekeltek, a festők leheletfinom árnyalatokban igyekeztek halhatatlanná tenni, mégis - valljuk be – sok kellemetlenséget okoz.
      „A bőr az emberi gépezet biztonsági szelepe” - állapította meg Marie Curie. Bármilyen kozmetikai kezelés előtt - a testnek külső ápolása és szépítése különleges szerek segítségével - a súlypontot az egészségre kell helyeznünk. Az arcbőr híven tükrözi az egész szervezet egészségi állapotát. Valószínűleg minden olvasónk tudja, hogy milyen megrögzött ellensége az arcbőr szépségének a székrekedés. A bélcsatornában késlekedő, az emésztés maradékaiból felszabaduló toxinok a vérbe jutnak. Ezek idézik elő a bőr megbetegedéseinek a zömét, mert lehetetlenné teszik a vér számára, hogy tisztító tevékenységét végrehajtsa.
      A székrekedést éppen ezért következetesen meg kell előzni:
       - igyunk minden reggel egy pohár hideg vizet;
      - részesítsük előnyben az egységes kenyér fogyasztását;
      - fogyasszunk friss zöldséget, nyerskosztot;
      - desszertként együnk nyers gyümölcsöt kevés mézzel s amikor csak lehet, sárgadinnyét;
      - ne feledkezzünk meg a joghurtról.

Az arcbőrrel kapcsolatos kellemetlenségek

      Irritációk esetén, amikor az arcbőr gyakran kipirosodik és vérbő, mosakodjunk olyan esővízzel, amelyben néhány órán keresztül búzakorpával telt zacskót áztattunk.
      Kiválóan beválik e célra a kamillatea is, amit úgy készítünk, hogy 50 g székfűvirágot 0,4 liter vizzel forrázunk.
      Székfűvirág helyett eredményesen használhatjuk a petrezselyemzöldet is. B célra áztassunk egy kötés petrezselyemzöldet kb. 0,5 liter hideg vízben 24 óráig. Szűrjük le, s a szűrletet borogatásként használjuk. Ha a bőr irritációját viszketegség kíséri, hasonlóan egyszerű orvossága van: egy jó maréknyi kaporlevelet főzzünk meg egy liter vízben. Szűrjük le a levet, s miután lehűtöttük, mosakodjunk meg vele.
      A szeplők előtűnését megakadályozhatjuk - a bőr különösen az áprilisi napfénytől érzékenyebb erre a jelenségre -, ha minden este megmosakszunk bodzavirág forrázattal, amit hagyunk arcunkon megszáradni. Ugyanilyen eredményesen használhatjuk azt a vizet, amiben néhány percig árpakását főztünk. Szűrjük le a főzővizet, cseppentsünk bele néhány csepp kölnivizet s naponta kétszer mossuk le arcunkat ezzel a vízzel, reggel és este, miután letöröltük arcunkról a kendőzőszereket.
      Más szer a frissen főzött lóbab, amit előzőleg megzúztunk és vékony rétegben a szeplőfoltokra helyezünk. Ez kitűnően beválik.
      Ne feledjük, hogy a szeplők ellen a citrom is alkalmazható bármilyen formában.
      A szőlő tavasszal felbecsülhetetlen ajándékkal kedveskedik: a szőlő metszésekor keletkező nedvvel. Ezzel a folyadékkal lemosva arcunkat, elkerülhetjük a szeplő rozsdás pettyeit. Természetesen más eszközök is vannak, amelyeknek a segítségével arcbőrünket megóvhatjuk a tavaszi napsugár támadásával szemben. A szeplő ellen eredményesen alkalmazhatunk egy olyan arcvizet, amely 0,5 liter esővízből, 5 g levendula-vízből és 22,5 g ammóniából áll.
      Akinek elég ideje van, készíthet egy speciális szeplőtelenítő folyadékot a következőkből: 600 g rózsavíz, 50 g narancsvirág, 300 g glicerin, 50 g szesz és 5 g kaolin.
      Mivel ennek a kozmetikai terméknek az összetételében szerepel a rózsavíz is, amellyel gyakran találkozunk, tanuljuk meg elkészítési módját: mozsárban zúzzunk össze 500 g friss rózsaszirmot, erre öntsünk 2 pohár forró vizet. Egy nap múlva szűrjük át, és adjunk hozzá 50 g szeszt és 2 g cinkszulfátot.
      Az ammóniával kevert rózsavizet a fekete pontok eltüntetésére is felhasználhatjuk. Egy gyufaszállal cseppentsünk egy-egy cseppecskét a fekete pontokra. Ugyanezen célból az arcot tisztítsuk meg egy kozmetikai púderrel, amelyet a ,,házi laboratóriumunkban” is elkészíthetünk: 20 g mandulaliszt, 20 g búzaliszt, 10 g finom máléliszt és 5 g borax keverékéből.
      A szőrtüszőgyulladást - amely annyi kellemetlenséget okoz - elsősorban sok zöldséget tartalmazó táplálkozással szüntethetjük meg; a zöldségek közül főként a salátát, a murkot (vagyis a sárgarépát) és a retket lehet ajánlani. Arcápolásra használjunk olyan arcvizet, amely 200 g rózsavízből és 200 g kámforszeszből áll. Minden este, miután letisztítottuk arcunkat, töröljük végig ebbe a folyadékba mártott vattával. Ha igen erősnek érezzük s nem viseljük el, mártsuk a vattát előbb vízbe.
      A kitágult pórusú bőrre nagyon jó hatású a kaporvíz. Úgy állítjuk elő, hogy 20 g friss kaprot egy liter esővízben főzünk fél óráig. Miután a főzetet jól átszűrtük, adjunk hozzá 50 g glicerint. Már néhány napi használat után meggyőződhetünk összehúzó hatásáról: a pórusok bezárulnak és az arcbőr fénytelenné válik. Vigyázzunk azonban egy apróságra: nyáron a kaporvíz fehéríti a bőrt. Ha azt akarjuk, hogy bőrünk barna maradjon, ne használjuk a kaporvizet, hanem olyan forrázatba mártott tampont használjunk, amelyet hársfavirág, orvosi székfűvirág (kamilla), csengettyűfű, menta és kapor keverékéből készítettünk. Az arcbőrt  ,,korpavízzel” mossuk le. Hogyan készül? Íme: egy liter esővízben 20-30 percig főzünk kb. 200 g búzakorpát; miután a víz forrni kezdett, hagyjuk lehűlni, majd egy citrom levét és 20 g mézet adunk hozzá.


______________________________
Forrás:
A zöldség, a gyümölcs...és a szépség
Kaleidoszkóp, Bukarest, 1968

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése