2010. június 29., kedd

A szemek

      Mindenki tudja, hogy a szemek szépsége egészségi állapotunktól függ. Ennek ellenére elhanyagoljuk a szemorvost, habár a szemgolyó színének megváltozása vagy a szemhéjak gyulladása már biztos és jól ismert jelei valamely helyi vagy általános jellegű megbetegedésnek. Jegyezzük meg jól, hogy ezek a jelek már vészjelek, és sürgős orvosi tanácsot követelnek. Az alábbiakban. csak azzal fogunk foglalkozni, amit mi magunk is megtehetünk a szem ápolása és megszépítése érdekében.
      Hosszas olvasás vagy sűrű cigarettafüst miatt fáradt a szem? Felfrissíthető, ha váltakozva hideg és meleg kamillateás borogatást helyezünk rá. Szintén a szemfáradtság enyhítésére tehetünk orosz tea erős forrázatából készült borogatást. Tampont áztatunk a szóban forgó forrázatba, amikor az még langyos, és 15-20 percig a szemen tartjuk.
      Érzékeny a szem a porra, hamar könnyezik és megpirosodik ? Borogassuk naponta kétszer - reggel közvetlenül felkelés után és este lefekvés előtt – bórsavas oldatba ástatott kis vattatamponnál. A kezelés hatását fokozza, ha utána bodza- és hársfavirág langyos forrázatából teszünk borogatást a szemhéjra. A forrázat úgy készül, hogy 1,5 liter fövő vízzel mindkét virágból 50-50 g-ot leforrázunk.
      A fáradt, gyulladásos szemhéjat rozmaringvízzel való borogatással is felfrissíthetjük. Ezt a kozmetikai cikket magunk is elkészíthetjük: 1,5 liter esővizet vagy előzőleg felfőzött és utána lehűtött vizet tartalmazó edénybe 50 g rozmaringot áztatunk 24 órán át. Azután hozzáadunk ugyanannyi mennyiségű rózsavizet és kb. 15 g 90 fokos alkoholt. A borogatást inkább este alkalmazzuk lefekvés előtt. Ugyancsak kitűnő eredményt lehet elérni, ha borogatásra útifű főzetet és rózsavizet használunk, vagy kamillateát és rózsavizet. Jó eredményt ad a szemnek búzavirág forrázattal való mosása is, melynek erősítő hatása van, különösen a legyengült izmokra, de a ráncok ellen is jó. A szükséges mennyiség: 2 kanál virág 1 liter vízhez.
      Ha fáradtság miatt karikás a szem, készítsünk minden este borogatást, gézdarabkával, amit hársfavirágból készült langyos teába vagy frissen forrázott pipitérbe (Anthemus) mártottunk. A borogatást naponta végezzük, legkevesebb 15-20 percig.
      Ugyancsak a szem karikásságának megszüntetésére használhatjuk a következő szerrel való borogatást: 250 g rozmaringvíz, 250 g búzavirágvíz, 5 g bórsav és 30 g kölnivíz.
      A növényvilág még sok ajándékot kínál a nők szépségének ápolására és fokozására. Itt van mindjárt a szerény dióhéj vagy diófalevél. Ha 0,5 liter fövő vízbe maréknyi zöld dióhéjat dobunk, néhány percnyi fövés után sötét színű teát nyerünk, mely a napszítta szemöldöknek és szempillának - erőteljes tamponálás után - visszaadja eredeti színét. Sőt, ha a kezelést többször is megismételjük, még sötétebb árnyalatot tudunk elérni. A szemnek diófalevélből készült főzettel való tamponálása után aranyos gesztenyeszínű árnyék keletkezik a szemek körül, ami emeli a szem tekintetének varázsát.
      A szempilla erőteljesebben és hosszabbra nő, ha lefekvés előtt ismételten ricinusolajjal kenjük be. Színe sötétebb vöröses gesztenyésre színeződik, ha sűrű hennafőzettel festjük meg.

_____________________________
Forrás:
A zöldség, a gyümölcs...és a szépség
Kaleidoszkóp, Bukarest, 1968

2010. június 17., csütörtök

Hogyan lehet üde az arcunk egy fárasztó nap után?

  • Íme, egy „klasszikus” eljárás: egy almát kevés tejben megfőzünk, amíg dzsemhez hasonló masszát kapunk. Ezt langyosan az arcra kenjük. 10-15 perc eltelte után, az időközben megszáradt masszát eltávolítjük és az arcot rózsavízzel leöblítjük
  •  
  • Ősszel szőlőből készült arcpakolást is alkalmazhatunk. 15-20 húsos szőlőszemet összezúzunk úgy, hogy átszűrés után egy kanál mustot nyerjünk. Ezt keverjük össze kukoricából kivont keményítővel - élelmiszerüzletekben kapható ,,Zeamil” elnevezés alatt - míg vastag, tejfölszerű pasztát nyerünk. Ezt pár csepp citrom hozzáadása után kenjük fel arcunkra, és hagyjuk ott, amíg megszárad. Arcbőrünk visszanyeri üdeségét.
  •  
  • Ugyanilyen sikerrel próbálkozhatunk még a következő eljárással: maréknyi megdarált vagy mozsárban összetört kapormagot fövő vízbe dobunk. Törölköző alatt néhány percig gőzöljük az arcot fölötte. A felszabaduló gőz előnyösen hat az arcbőrre, és eltünteti a fáradtság jeleit.
  •  
  • Ha azt akarjuk, hogy tekintetünk ragyogjon, mossuk meg szemünket egy pohár rózsavízzel, amelyhez néhány csepp narancslevet csepegtettünk. Különben ismeretes, hogy az ibériai félszigeten és Európa földközi-tengeri vidéken ezt a módszert elterjedten alkalmazzák a szem csillogásának fokozására. Azonban minthogy a narancslé savas, ennek a „trükknek” rövid idő alatti gyakori ismétlése irritálhatja a szemet. Ezért azt ajánljuk, hogy csak különleges alkalmakkor éljünk vele.


_____________________________
Forrás:
A zöldség, a gyümölcs...és a szépség
Kaleidoszkóp, Bukarest, 1968