2011. március 4., péntek

A lábak

     Gondoltak-e valaha is arra, micsoda állandó megerőltetésnek vannak kitéve a lábak? Azonkívül, hogy az egész test súlyát hordozzák, még nagyon sok mozgást is végeznek. A számításokat kedvelők kikalkulálták, hogy egy tevékeny ember naponta 10 km-t tesz meg, ami azt jelenti, hogy összesítve az emberöltő alatt megtett kilométereket - minden ember legalább 7-szer körüljárhatná az egyenlítőt.
      Az a hosszas megerőltetés tehát, melynek alsó végtagjainkat kitesszük, megköveteli az aprólékos gondozást. Nemcsak azért, hogy bizonyos esztétikai követelményeknek megfeleljenek, hanem elsősorban azért, hogy tökéletesen egészségesen tartsuk.
      Kényesek a lábai?
      Hosszasabb megerőltetés után dagadnak?
      Egyszerűen, gyorsan és nagyon hatásosan kezelhető mentaforrázattal, mely kiváló gyulladáscsillapító tulajdonsággal rendelkezik. 100 g mentára öntsünk 3 liter főtt vizet. Miután annyira lehűlt, hogy elviselhető, áztassuk bele lábunkat 15-20 percre.
      Hogy serkentsük a vérkeringést és ugyanakkor puhán tartsuk a bőrt, szokjuk meg, hogy minden lábmosás után masszírozzunk rózsavízzel[1] és glicerinnel. Utána könnyedén púderezzük be hintőporral.
      Fagyás esetén vegyünk búzakorpás lábfürdőt és utána készítsünk borogatást 50 g rozmaringolajból, melyhez 10 g kámforport, 5 g tiszta ammóniákot és 700 g 90 fokos alkoholt adtunk.
      És végül egy kis fogás - helyi kezelés általános hatással: ha fáradtak vagyunk és nem áll elegendő idő rendelkezésünkre a pihenéshez, vegyünk lábfürdőt hársfavirág teával. Tökéletesen fel fog frissíteni.


[1]      Rózsavíz receptje: mozsárban zúzzunk össze 500 g friss rózsaszirmot, erre öntsünk 2 pohár forró vizet. Egy nap múlva szűrjük át, és adjunk hozzá 50 g szeszt és 2 g cinkszulfátot.

_____________________________
Forrás:
A zöldség, a gyümölcs...és a szépség
Kaleidoszkóp, Bukarest, 1968

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése